Bábrakadabra Bábszínház

A mesék hatása a gyermekekre

2016. május 16. - Bábrakadabra

A beszéd fejlődésével párhuzamosan alakul ki a gyermekekben az igény a mesére, mesehallgatásra. Három éves korig legszívesebben az önmagukkal és szüleikkel történt hétköznapi dolgokat hallgatják meg újra és újra. Az élmények mesélése, újra felidézése fejleszti a gyermekek memóriáját és gyarapítja szókincsüket. 

A gyermekek többségében 4-5 éves korra alakul ki az igény az állat, majd a tündérmesék iránt. Ekkortól tekinthetünk egy gyermeket „bábszínházérettnek”. A mesehallgatás közben sajátos magatartást és testtartást vesznek fel. Látszik rajtuk, hogy kilépnek a valóságból, és szinte egy új közegbe kerülnek. Beleélik magukat a mesébe, és egy másik tudatszintre lépnek.

A gyermek számára a mese az igazi valóság, a „csodák és fantasztikumok világa”, korrekciója az emberi életnek. Ennek ellenére nem keverik össze a mesében lévő dolgokat a valósággal. (Ehhez felnőtt korban leginkább a színházi élmény, esetleg a filmnézés hasonlít.) A mesékre ebben az életkorban, és még legalább 8-10 éves korig a gyermekeknek nagy szükségük van, hiszen a mese a képzeletviláguk tápláléka. Egy gyermek nem lehet meg mese, és a meséből áradó érzés, fantázia és költészet nélkül. Ez készíti elő őket az irodalom és az olvasás szeretetére. 

10 éves kor után inkább már a valós történetek iránt érdeklődnek, és megjelenik a regényolvasás. A 10-12 éves korban kialakuló olvasásfunkció már az ideál-, kaland- és érzelemkeresésről szól. 

A mesék sokféle motívumból épülnek fel. Ezek közül a legjellegzetesebbek az átváltozások, az ellentétek, az ismétlések és a veszélyből való megmenekülés. 

Az átváltozások a gondolat mindenhatóságát hirdetik, és erősíti a meselégkört. Bettelheim szerint (Bruno Bettelheim: A mese bűvölete és a bontakozó gyermeki lélek. Corvina Kiadó, Budapest, 1985.) a gyermekek azon képzetét hivatott ez megnyugtatni, amikor édesanyjuk, vagy egy másik, szeretetet és biztonságot nyújtó személy egy szidás során „szörnyeteggé” változik, és egy pillanatra elvesztik biztonságérzetüket. Ilyen például a Piroska és a farkas-ban a farkassá váló nagymama, aki épen és egészségesen vetkőzi le magáról a farkasbőrt, és lesz ugyanolyan kedves és mosolygós, mint régen. 

A gyermekek kétpontú mérce alapján ítélik meg a dolgokat, ezért a mesehősök mindig csak egyetlen tulajdonságot jelenítenek meg, és a mese mindig konkrét helyzetekkel válaszol a kérdésekre. A jó az jó és a rossz az rossz. Csak így tudják levonni a kellő tanulságot, mert az árnyaltabb és valóságosabb figurák jellemét még nem értik meg. Számukra elfogadhatatlan lenne, ha a pozitív hős a rossz kísértésének csapdájába esne, vagy ha a rossztól megértő szavakra lelne a jó. Az ismétlések biztonságot nyújtanak, segítségükkel már előre tudhatják, hogy mi lesz a következő lépés, és megjelenik a várakozás öröme. Az ismétlést kétféleképpen értelmezhetjük. Az egyik a mesén belüli ismétlés, pl.: a hősnek vándorolnia kell, elér a bronzerdőbe, majd utána az ezüst- és az aranyerdő következik. A bronzerdőben a háromfejű sárkánnyal kell megküzdenie, az ezüst- és az aranyerdőben pedig a hét- és a tizenkétfejű sárkány várja. A másik formája az ismétlésnek, amikor újra és újra elmeséljük ugyanazt a mesét.

Az, hogy egy gyermeknek mikor melyik mese a kedvence, attól függ, hogy éppen hol tart a lelki fejlődésben, és hogy milyen problémák foglalkoztatják. Éppen ezért hagynunk kell, hogy a gyermek maga válassza ki a mesét, amit hallani kíván, és meséljük el neki ahányszor csak szeretné. Kínáljunk közben újdonságokat is, hogy lehetősége legyen megismerkedni más mesékkel, de ha visszatérne a régihez, hagyni kell, hiszen újra és újra hallva mást és mást ért meg belőle. 

A veszély és az abból való megmenekülés a gyermekek fantáziájának egyik legalapvetőbb motívuma. A gyermekek kicsiség-érzetét, és az ebből kialakuló bizonytalanságot hivatott kompenzálni ez a meseelem. Általában a legkisebb, akinek képességeiben senki nem hisz (még a saját szüleik sem, mert butának vagy gyengének tartják), viszi a legtöbbre, és nyeri el az örök boldogságot. 

A mese a világ esztétikai birtokba vételének előszobája. Értékeket, viselkedési normákat közvetít, önbizalmat ad, fejleszti az önismeretet és segít megérteni az élet értelmét a gyermekek szellemi szintjén. 

A mesék irreálisak, így egyértelművé teszik, hogy nem a valóságos világról nyújtanak ismereteket, hanem az ember belső, lelki folyamatairól. Ezt a célt szolgálja a mesék elején a „ködösítés”: „Egyszer volt, hol nem volt, az óperenciás tengeren is túl…” „…ahol a kurta farkú malac túr…” „hetedhét országra innét…”, „Egy sűrű erdő közepében…”. Mégis, bármilyen hihetetlen is egy mese, a gyermekek számára azt az érzetet kelti, mintha hétköznapi lenne, így bárkivel – akár vele is – megeshet. Ezt az érzetet segíti elő, hogy a szereplőknek általában nincsen nevük. Funkcionálisan szólítják meg őket, mint anya, apa, király, királylány, szegény favágó, öregember, stb. A mesék hétköznapi, egyszerű kezdettől haladnak a fantasztikum felé, majd ismét visszatérnek a valóságba.

Nem kell megkímélni a gyerekeket a negatív szereplőket bemutató meséktől sem, hiszen az életben sem minden szép és jó. Értő odafigyeléssel meg kell találni, hogy mikor van a gyerek fogékony állapotban az ilyen történetek feldolgozásához. A gyermekek szélsőségsebben gondolkodnak, mint a felnőttek, így gyermeki szempontból mást jelentenek a mesék, mint a felnőtteknek, és közel sem olyan riasztóak. Pl.: A gyerekek nem értik a halál fogalmát. Aki meghalt, az most tartósan nincsen itt, de nem tűnt el örökre.

A mesék megmutatják, hogy a nehézségeket nem lehet elkerülni, hanem küzdeni kell ellenük, és ha ezt megtesszük, boldog és tartalmas élet vár ránk. A gyáváknak és a lustáknak viszont sivár és unalmas lesz az életük. Fontos, hogy minden mese jól végződjön, és kielégítse a gyermek igazságérzetét. Akkor áll helyre a lelki egyensúlyuk, ha a hős elnyeri jutalmát, a gonosz pedig méltó büntetését. A pozitív, magányos hős példája növeli a gyermekek önbizalmát, mert gondolatban azonosulnak vele. A hős általában kicsi és gyenge, mégis megtalálja a megoldást a kilátástalannak látszó helyzetből. A gyermek számára ez az „én is győzhetek” üzenetet hordozza. A hősöknek azonban nem egyedül kell végigjárni a nehéz utat. Segítenek nekik a jó tündérek, az állatok és a különféle varázseszközök. A gyerekek gondolatban végigkísérik a hőst nehéz útján, izgulnak érte, mikor veszélybe kerül, majd vele együtt élik át a boldogságot, mikor végül elnyeri méltó jutalmát. A jutalom nem más, mint az örök, véget nem érő nyugalom és boldogság, hiszen elnyeri élete szerelmét (a király lányát), és megkapja a fele királyságot is, ami a teljes függetlenséget és önállóságot szimbolizálja. Azaz: „Boldogan élnek, míg meg nem halnak…”